3.rész

A nap már magasan az égen járt, amikor felébredtem. A szemem bántotta a reggeli napfény, ezért magamra rántottam a takarót. Hirtelen valaki morogni kezdett mellettem, amitől úgy megijedtem, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Mi lenne ha nem rángatnád le rólam a takarót? - morgott Jondae.

El is felejtettem, hogy nem otthon aludtam.

- Gyá, Kim Jongdae! A szívrohamot hoztad rám! - fordultam felé, és ráterítettem a takarót.

- Miért kiabálsz korán reggel? - mondta csukott szemmel.

- Nem is kiabálok. - ütöttem meg a vállát.

- És még verekszik is. - nyitotta ki a szemét. - Meg kellene, hogy büntesselek Oh Soyoung, de most túl fáradt vagyok. - fordított nekem hátat, ezzel együtt lehúzta rólam a takarót.

- Nemár! Na Jongdae, ne csináld már! Fordulj szépen vissza. - hajoltam fölé.

Kapva az alkalmon, a barátom megragadta a vállam, és maga alá gyűrt. Az arcunk pár centire volt egymástól, ami miatt lassan egy paradicsomra kezdtem emlékeztetni.

- Te... Te meg mit csinálsz?

- Megbüntetlek azért amiért nem hagytál aludni. - vigyorodott el majd elkezdett csikizni.

- Ne Jongdae! Ne csináld! Bármit megteszek! - visítottam.

- Bármit? - hagyta abba.

- Bármit. - néztem mélyen a szemébe.

- Akkor majd még megbeszéljük mi is legyen az a bármi. - kacsintott rám, majd leszállt rólam, és a konyha felé indult.

     Teljesen megsemmisülve feküdtem az ágyon. Mit mondtam, te jó ég! Mi az hogy bármit megteszek? Miért érzem úgy hogy ennek itt még nincs vége? Mély elmélkedésemnek a telefonom csörgése vetett véget. Kikászálódtam az ágyból, majd kikotortam a tegnap vásárolt fehér farmer zsebéből a készüléket, aminek kijelzőjén vadul villogott anyám neve.

- Igen? - szóltam bele unottan.

- Oh Soyoung! Hol a fenében vagy? Egész este nem jöttél haza! Mégis mit gondoltál? Nem mehetsz el úgy el mint a bátyád! Azonnal gyere haza! - üvöltött velem anyám.

- Anya! Nem vagyok kislány! Oda megyek ahova akarok, meg amúgy is, velem van Jondae, mi bajom lehet? Majd megyek! Még van egy kis dolgom. - szakítottam meg a vonalat, majd ki is kapcsoltam a telefonom.

- Minden rendben? - nézett át, a konyhát, és a szobát elválasztó pult felett Jongdae.

- Persze. - sóhajtottam. - Anyám azt akarja hogy menjek haza. - rogytam az ágyra.

- Most nem foglak tudni hazavinni. Délelőtt az enyém vagy, délután meg elviszlek a bátyádhoz.

- Rendben. - bólintottam hanyagul, majd pár másodperc elteltével realizáltam, amit mondott. - Várj, mi?! Mi az hogy a tiéd vagyok? - vörösödtem el.

- Ja hogy az. - pirult el ő is, amit azzal próbált leplezni, hogy hátat fordított nekem.  - Hát... Úgy értettem, hogy itt leszel velem, filmezünk, meg ilyenek. De ha nem akarod, akkor elviszlek hamarabb Sehunhoz. - vakarta meg a tarkóját.

Válasz helyett inkább halkan felálltam az ágyról, és mögé sétáltam, majd hátulról megöleltem.

- Olyan aranyos, amikor zavarban vagy! - kuncogtam.

- Te most kinevetsz? - tettetett sértődöttséget. - Csak mert ha igen, akkor nem állok veled szóba többet! - fordult meg.

- Pontosan azt tettem, de tudom, hogy úgysem fogsz rám haragudni. - nevettem, majd elindultam a fürdő felé hogy rendbe hozzam magam.

A délelőtt további részében, filmet néztünk, majd elmentünk az egyik közeli gyorsétterembe és rendeltünk magunknak egy-egy hamburgert.

- Jesszus, nem is tudom mikor ettem ilyen kaját legutóbb! - mondtam miután benyomtam az ebédemet.

- Esküszöm hamarabb megetted mint én! - nevetett. - De most már ideje lesz indulnunk hercegnő! A bátyád már vár. - állt föl, és a kijárat felé indult.

*                *                *

A testvérem lakása előtt állva, kissé elbizonytalanodtam. Mit akarhat mondani? Miért vagy ilyen titokzatos Sehun? 

- Mitől félsz ennyire? Azt hittem jóban vagytok. - nézett rám kérdőn Jongdae. - Visszajöjjünk később?

- Persze, hogy jóban vagyunk. Egyszerűen csak izgulok. Egy hónapja nem láttam őt, de minden rendben. - mosolyodtam el, majd megnyomtam a csengőt.

A bátyám két perc elteltével végre ajtót nyitott.

- Soyoung! Jongdae! - mondta széles vigyorral az arcán. - Gyertek beljebb! - invitált.

     Amint beléptem a lakásba, olyan volt, mintha a testőröm lakásába léptem volna. Ugyan az az elrendezés, ugyan azok a színek, egyedül a bútorok stílusa volt más. Míg a legjobb barátom a kényelmes, letisztult darabokat kedvelte, a bátyám az extravagáns, túlcsicsázott dolgokat részesítette előnyben.

Letelepedtem az egyik fotelbe, majd megvártam míg a Jongdae és a bátyám is helyet foglalnak.

- Hiányoztál Soyoung! - mosolygott rám halványan Sehun. - Hogy mennek a dolgok mostanában?

- Tegnap bemutatták a vőlegényem. - mondtam szomorúan. - Kezdem érteni, miért mentél el. Miért kell ez az egész? Miért fontosabb a pénz, mint a boldogság? - kezdtem könnyezni. - Ajj Sehun! El fogok menni. Nem tudom hova, de ha kell egy motelbe is beköltözök, csak ne keljen férjhez mennem.

- Fejezd ezt be Soyoung! - teremtett le hirtelen. - Nem azért hívtalak ide, hogy rábeszéljelek arra, hogy te is tűnj el mint én. So... Én már megtaláltam a számításaim. Jong nagybátyánktól kaptam egy kisebb céget, aminek az irányítását hamarosan megkapom, így egyedül is el tudom kezdeni az életem. Azért mentem el, mert nem akartam anyáéktól függeni. Ha véglegesen is enyém lesz az a cég, hazamegyek.

- Akkor mégis miért hívtál ide? - húztam fel szipogva a szemöldököm.

- Össze fogsz házasodni azzal a fickóval, de nem a közeljövőben. Nem hagyom, hogy a húgom egy vadidegen emberhez menjen hozzá. Ismerd meg őt előbb. Hidd el jó ember, de vannak olyan dolgai amik lehet, hogy nem tetszenek majd neked.

- Miről beszélsz? Ismered a jegyesem?

- Sok mindent nem tudsz még húgocskám. - nevetett fel.

- Sehunnie! Mi lenne, ha nem titkolóznál előttem? - mondtam nyájasan.

- Nem titkolózok Soyoung. Egyszerűen csak nincs még itt az ideje, hogy többet tudj. Legyen egyenlőre annyi elég, hogy én azt mondom, hogy a jegyesed rendes ember, és meg kell ismerkedned vele, oké?

- Rendben. - mondtam megadóan. - Menjünk! - fordultam a legjobb barátom felé. - Ne haragudj Sehun. - pillantottam a bátyámra, majd felálltam és az ajtó felé indultam. A két férfi kezet fogott, majd Jongdaeval együtt indultunk haza.

*                *                *

     Fáradtan estem be otthon az ajtón. A házban mindenki sürgött-forgott, a személyzet össze-vissza rohangált, mindenki tette a dolgát, én pedig nem értettem, hogy mire föl ez az egész. Hirtelen a sok ember között megláttam fölbukkanni az anyám, akinek láttára próbáltam elrejtőzni a testőröm mögött, de már mindegy volt, mivel anya észrevett.

- Oh Soyoung! - fogta meg a karom. - Hol voltál eddig? Pár óra múlva kezdődik az est, ahova a vőlegényed szülei is eljönnek. Jézusom, kislányom, hogy nézel ki? - szörnyülködött el a ruházatomon. - Azonnal menj és szedd rendbe magad!

- Igen is anyám! - hajtottam fejet előtte, majd elindultam a szobám felé, nyomomban a testőrömmel.

- Hova lett a vakmerő Soyoung, aki nagyon is a szülei akarata ellen volt? - kérdezte, miután beléptünk a szobámba.

- Aish Jongdae! Hallgatnom kell Sehunra. Ha ő azt mondja, hogy ismerkedjek meg a jegyesemmel, akkor megfogok. - kezdtem el kutatni a szekrényemben,

A barátom mögém lépett, maga felé fordított, majd mélyen a szemembe nézett.

- Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb döntés? Ha mégis úgy döntesz, hogy nem akarsz házasodni, elviszlek innen messzire, és új életet kezdünk. - nézett rám kérlelően.

Átkaroltam a nyakát, majd magamhoz  húztam, hogy megölelhessem. Úgy szorítottam magamhoz, mint még soha, mire ő is átkarolta a derekam és a vállamra hajtotta a fejét.

- Nem menekülök el. Nem tehetem. Tudod mennyire kiborult anyám mikor a bátyám meglépett az esküvőjéről. Én nem tehetem ezt.

- Szóval már eldöntötted? - tolt el magától hirtelen. - Eldöntötted, hogy férjez mész? Nélkülem döntöttél így? Meg sem kérdeztél! - hányta a szememre. - Azt hittem többet jelentek neked. - hajtotta le a fejét, és a cipőjét kezdte el bámulni.

- Ezt meg hogy érted? - keltem ki magamból. - Úgy csinálsz mintha én olyan szívesen mennék férjhez. Csak hogy tudd nem akarok házasodni, de ezt kell tennem. A családom érdekében.

- Nincs olyan hogy kell! - emelte föl ő is a hangját. - Nem lehetsz a családod rabja! Nem kell azt tenned, amit mondanak neked! - nézett ismét rám.

- Mégis mit érdekel ez téged? 

- Hogy miért? - fonta össze maga előtt a kezét. - Talán azért mert a barátod vagyok. Én vagyok az aki mindig melletted volt. Én vagyok aki mindent tud rólad. Én vagyok akinek sírhatsz a vállán. Rengeteg közös emlékük van. Nem dobhatod el ezeket, amiatt az idióta bájgúnár miatt. Nem taszíthatsz el magadtól a családod miatt Soyoung! Mit tud az a seggfej rólad? Csak azért mert sok pénze van, nem azt jelenti, hogy elvehet téged. Mi ez az abszurd rendszer nálatok gazdagoknál? Ha sok pénzed van akkor tiéd a világ? Itt tényleg csak az számít, hogy minél több pénze legyen egyes családoknak?  Az az ember nem is ismer téged, és mégis az ő oldalán állsz majd az oltárnál. Mit tett ő ezért? Nem ő volt veled mindig. Nem neki kéne a jegyesednek lennie, nem neki kellene házasságot kötnie veled, hanem nekem Soyoung! Nekem kellene ott állnom veled az oltárnál. És tudod miért? Mert szeretlek!

      Döbbenten hallgattam Jongdae kitörését, és amikor a végére ért pislogni is elfelejtettem. Szólalni sem tudtam, s hirtelen minden gondolat elszállt a fejemből. Csak egyre tudtam gondolni. Szeret. Soha nem számítottam rá, hogy kimondja. Középiskola óta várom, hogy kimondja, de soha nem történt meg, így elkönyveltem, hogy a barát zónában ragadtam. De ahogy itt állt előttem, és ahogy a szemébe néztem amiben egyre csak gyűltek a könnycseppek, végre értelmet nyert minden, amit valaha mondott vagy tett. Így visszagondolva, mindig is nyilvánvaló volt, és én még csak észre sem vettem. Mekkora egy barom vagyok!

- Te.. Te mégis..- makogtam.

- Hagyd csak! - törölte meg a szemeit. - Már úgysem vennélek feleségül.- mondta, majd kivett valamit a zsebéből és az asztalomra rakta. Szinte kitépte az ajtómat, s amilyen gyorsan csak lehetett, úgy hagyta el a helyiséget. 

Abban a pillanatban a lábaim felmondták a szolgálatot, és térdre rogytam akár egy zsák krumpli. Üveges tekintettel néztem magam elé. Szeret. Kim Jongdae, miért nem mondtad hamarabb?

Hosszú percekig csak térdeltem ott, magamban keresve a válaszokat, majd végül nagy nehezen erőt vettem magamon, és felálltam. Körbenéztem a szobámban, ami a testőröm nélkül olyan nagynak és hidegnek érződött. Megszoktam már, hogy mindig velem volt. Sokszor itt maradt éjszakára is, így egy idő után a szüleim hozattak neki egy ágyat, ami most üresen várta gazdáját. A tekintetem végigvezettem az egész szobán, viszont amikor az asztalomra pillantottam, a szemem megakadt a tárgyon, amit a barátom hagyott ott. Kicsi volt, és csillogott. Talán egy pénzérme? Közelebb lépve azonban láttam, hogy semmilyen pénzérme nincs az asztalomon, csupán egy kerek aranygyűrű. A szemeim elkerekedtek, s nem sokkal később már könnycseppek versenyeztek végig az arcomon. Az ujjaim között forgattam a kis ékszert, felhúztam az ujjamra, majd lehúztam. Megnéztem egészen közelről, megnéztem távolról, és meg kellett állapítanom, hogy abszolút az én ízlésem. A karikagyűrű aranyból készült, ebben biztos voltam, és három apró kő díszítette. Letisztult volt, és szép. Honnan volt erre pénzed Jongdae?

*                *                *

Az asztal körül ültünk. Én anyám és apám között, velem szemben a jegyesem szintén a szülei között. A kerek asztal szebbnél szebb porcelán tálakkal, és finomabbnál finomabb ételekkel volt tele. Fekete estélyi ruhám szélét markolásztam, és alig láthatóan körbe pillantgattam hátha meglátom Jongdaet. A gyűrűs ujjamat a tőle kapott gyűrű díszítette, amit szerencsére senki nem vett észre. 

- Úgy örülök, hogy hamarosan te leszel a fiam felesége So... So... - akadt el Joonmyun édesanyja.

- Soyoung. - segítettem ki mosolyogva. 

- Lényegtelen. - vágta oda, mire a fia oldalba bökte.

- Ne haragudj az anyám miatt, néha eljár a szája. - próbált nevetni, de elég kínosra sikerült.

Aprót bólintottam majd apámra pillantottam, aki egy mikrofonnal a kezében állt mellettem.

- Apa te meg....? - kezdtem bele, de anyám aprót rúgott a lábamba, jelezve, hogy maradjak csendben.

- Kedves vendégek! - szólalt meg apám. - Először is köszönöm, hogy mind itt vagytok! Másodjára pedig, szeretném bejelenteni, hogy a lányom.. - intett, hogy álljak fel. - ... és a Kim Joonmyun a Kim elektronikai nagyvállalat fejének fia,.. - állt fel Myun is - egy hónapon belül összeházasodnak. 

A tömeg tapsolni kezdett, én pedig kínosan vigyorogva fogadtam a gratulációt. 

Ismét körbenéztem, és ezúttal észre is vettem azt az embert akit egész este kerestem. Jongdae, épp a terem ajtaját vágta ki maga előtt, és dühösen rontott ki.

Utána akartam menni, de nem tehettem. A könnyeim ismét gyűlni kezdtek, amit az édesanyám azonnal észre is vett.
- Minden rendben kislányom? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Persze! Jól vagyok! - nyeltem le a könnyeim, és megpróbáltam mosolyt erőltetni magamra. 

Itt a vége. A barátom, talán soha nem bocsájt meg nekem, én pedig hamarosan férjhez megyek. Aish! Bárcsak utánad mehetnék most Jongdae...