1.rész

- Kisasszony, ha nem siet elkésünk. - mondja már sokadjára a testőröm.

- Ne piszkálj már. A sok mitugrász tud várni pár percet.- nyújtom ki rá a nyelvem. - És mondtam hogy tegezz nyugodtan, nem kell ez a formalitás. - lököm meg a vállát. - Amúgy is, hol a hajvasalóm, meg mernék rá esküdni hogy itt hagytam. És a fekete szoknyám? Te meg Jongdae ne álldogál már olyan szerencsétlenül, inkább segíts megkeresni a hajtűimet.

     Oké-oké. Nyilván nem ez a legnyugodtabb pillanatom. Szóval kezdjük az elején. A nevem Oh Soyoung, 23 éves vagyok. Az apámnak van egy hatalmas cége, így mondhatni, hogy a felső százba tartozunk. Most nyilván azt gondoljátok, hogy húú, de jó nekem: Bálok, fogadások, csili-vili ruhák, menő autók, pasik. A valóság viszont az, hogy igen bár minden megvan az előbb felsoroltak közül, még sem lehetek boldog. Hogy miért? A családom szerint a pénz a legfontosabb, és a szerelem nagyon primitív érzelem. Anyám, és apám azért házasodtak össze hogy a vagyonukat egyesítsék. Az esküvő előtt egy héttel találkoztak, előtte még csak nem is ismerték egymást.

Egy hónapja, a bátyám is hasonló cipőbe került. Anyáék egy nap beállítottak a jegyesével, de a bátyám az esküvő előtt egy órával lelépett. Azóta senki nem látta.

     Először nem értettem hogy miért tette, viszont amikor megláttam a menyasszony arcán a megkönnyebbülést, és azt a pillantást, ahogy az egyik esküvői felszolgáló felé néz, rájöttem. A menyasszony a felszolgálóba szerelmes, s ő és a bátyám talán soha nem is látták egymást, és én naivan hittem a szüleimnek, kik azzal tömték a fejem, hogy a bátyám és a lány, már hosszú évek óta szeretik egymást.

     Aznap reggel a testvérem egy cetlit nyomott a kezembe, amit azóta sem néztem meg, és most a rohanásom közepette felkaptam az asztalomról, és Jongdae kezébe nyomtam.

- Ezt rakd el! Hazafelé jövet majd megnézem mi van rajta. - mondtam, majd elindultam a ház elé, ahol már várt a fehér limuzin. - Anyám meg fog ölni. - mormogtam magamban, majd bevágtam magam a limuzin egyik ülésére.

Ahogy vártam a testőröm, hirtelen egy furcsa érzés fogott el, mintha valaki figyelne. Kinéztem a kocsi ablakán, és megláttam az utca túl oldalán, egy kapucnis férfit, aki a limuzint figyelte. Hosszú óráknak tűnő másodperc után, végül elsétált. Ugyan ekkor kitárult a jármű ajtaja, s beszállt rajta Jongdae.

- A szívbajt hoztad rám! - ütöttem meg a vállát, amint letelepedett mellém.

- Ne haragudjon kisasszony, nem volt szándékos. - válaszolt, majd előre intett a sofőrnek, hogy indulhatunk. 

A limuzin lassan elindult, s útját az est helyszíne felé vette. 

- Húzza fel kérem a válaszfalat. - szóltam előre. Megvártam, míg az üveg felgördül, majd Jongdae felé fordultam. - Miért vagy velem ilyen formális? - húztam fel az egyik szemöldököm.

- Azért mert ez a dolgom. Nem viselkedhetek haveri módon, még ha barátok vagyunk is. A testőröd vagyok. Anyádék szerint egy senki. Nem tehetem azt amihez kedvem van. Értsd meg Soyoung. 

- Lehet, hogy anyámék szerint egy senki vagy, de számomra nem. Ne csináld már! A gimnázium óta ismerlek, legjobb barátok vagyunk. Igazán tegezhetnél. - néztem rá könyörgően.

- Munkán kívül majd tegezlek. - mondta hidegen. 

     Hát persze. Jondae soha nem volt az a fajta akit könnyen meg lehetett volna győzni. Még a gimiben ismertem meg, ahol egymás mellé ültettek minket. Akkoriban Ő volt az egyetlen akit a barátomnak nevezhettem. Ő volt az aki mindig kiállt mellettem, és soha nem akart kihasználni. Neki soha nem számított hogy mennyire vagyok gazdag. Igazán szerettem abban az időben iskolába járni. Aztán Jongdae édesapja beteg lett, így ő maradt az egyetlen férfi a családjában, s ez azt jelentette, hogy kénytelen volt abbahagyni az iskolát, és munkába állni, hogy el tudja tartani az édesanyját, és a húgát. Hiába könyörgött neki az édesanyja hogy tanuljon, ő hajthatatlan volt. Ekkor kezdett el nálunk dolgozni. Először csak kertész volt, majd később a szüleim kitaníttatták, és mellém állították mint testőr. Ennek persze már jó pár éve. Azóta ha lehet, még jobban a szívemhez nőtt, ez az édes mosolyú fiú, akinek minden találkozásunkkor úgy csillog a szeme, mintha először látna. 

- És mi lenne... Ha mondjuk akkor is tegeznél, ha kettesben vagyunk? - néztem rá, hatalmas boci szemekkel. 

- Jól van! - tette a kezét a homlokomra, és eltolt magától. - Csak ne gyere ilyen közel. Pénz szagod van! - nevette el magát. 

*               *                *

     Megérkezve a rendezvény helyszínére, nagy levegőt vettem, majd belekaroltam Jondaeba, és együtt sétáltunk a nagy terembe.

- Hölgyeim, és uraim. Megérkezett a mai este díszvendége Miss Oh Soyoung. - jelentették be az érkezésem. 

     Hirtelen minden szempár felém szegeződött, én pedig hatalmas mosollyal intettem körbe. Az emberek tapsolni, és fütyülni kezdtek ahogy elkezdünk egyre beljebb sétálni a tömegbe az asztaluk felé, ahol már anyám és apám várt. 

- Mi lenne ha kicsit természetesebben mosolyognál? Így nem fogod tudni megtéveszteni anyádékat! - súgta nekem a barátom, de mire észbe kaptam volna, odaértünk a számunkra fenntartott asztalhoz.
     Anyám fekete földig érő ruhát viselt, olyan mély kivágással, hogy félő volt, valami kiesik belőle aminek nagyon nem kéne. Apám fekete öltönyt viselt, sötétkék inggel és fekete nyakkendővel. 

Intettek a testőrömnek, hogy "Elmehet!", majd felém fordultak.

- Soyoung! Olyan csinos vagy ma este! - bólintott elismerően az anyám. 
     Végignéztem magamon. Sötétkék, enyhén csillogó, derékban húzott estélyi ruhát viseltem, fekete magassarkú cipővel. Nem igazán láttam miért lennék most csinosabb, mint az átlag napokon, de ha anya mondja... Apám elismerő bólintással jelezte hogy "Szép vagy" majd egy ismeretlen fiú felé fordult, akit még csak észre sem vettem, pedig ott állt a körünkben.

- Had mutassam be neked Kim Joonmyunt. A Kim Elektronikai Nagyvállalat fejének fiát, és a jövendőbeli férjedet. - villantotta meg vicsor szerű mosolyát apám.

-  Mi?! - kiáltottam el magam. A teremben megdermedt a levegő és mindenki felénk nézet, a szemem sarkából pedig láttam, ahogy Jondae fúrja magát keresztül az embereken.

      Mi az hogy a férjem? Még csak egy hónapja volt hogy a bátyám lelépett a saját esküvőjéről, és már engem is férjhez akar adni? És ki ez a srác? Életemben nem láttam. Nem mehetek hozzá, egy vadidegen emberhez. Aish. Mit tegyek?